2009.10.14
Visegrád is fejleszt a 2009/2010-es szezonra
Jelentősen növekszik a baby pálya hossza és szélessége, a tubing melletti gumi fogantyús köteles felvonó fog itt üzemelni. A maximális biztonság érdekében a pálya végére megállító domb is készült. A pálya 70 m hosszú lesz és szélessége 12 m-re növekszik. Ezzel együtt áthelyezésre került a sípálya bejárata is a tubing pálya felé.
A tubing pálya nyomvonala a tavalyi tapasztalatok alapján átalakításra került, biztonságosabb és élvezetesebb lesz, és már kevés hónál is üzembe tudják majd helyezni. Felvonója, a komfort fokozás érdekében, tolókaros lesz. A másik oldali kis tolókaros felvonó kiszállóhelyét pedig szintén kényelmesebbre alakították át.
A dupla tolókaros pályáján négy új ugrató lesz, a biztonságos használatot az elnyújtott trapéz keresztmetszet garantálja, és tervezik a hozzá kapcsolódó világítás fejlesztését is, hogy még több fény jusson erre a szakaszra.
A snowboardosok is találkozhatnak idén jelentős fejlesztésekkel. A már említett új ugratók mellett, a felső szakaszon önálló felvonóval ellátott big air ugartó épül egyelőre hóból, melyet csak ezzel a felvonóval lehet majd használni. Ezzel remélhetőleg megszűnik majd az ugartó tetején ácsorgás, és biztonságosan lehet majd repkedni. Tervezik még egy-két egyszerűbb elem építését is, mellyel idén hivatalosan is megnyit a snowboard park. A meredek pálya hajlatáig felvivő tolókaros felvonó pedig természetesen új világítást is kap.
A tányéros felvonó elektromos felújítása is folyamatban van, melytől az üzembiztos, leállás mentes működést várják, hiszen tavaly már nagy sikerrel kapcsolódott be az esti sízés kiszolgálásába is. A félutas nyomvonal hóágyúzásához új víz és áramvételi pont is kialakításra kerül, mellyel a baby pálya hóágyúzása is egyszerűbb lesz.
A hóágyúzási kapacitásuk is növekedni fog, egy új rendszerű, oszlopos hóágyú kipróbálásával, és egy meglévő cseréjével. Összesen így négy gép fogja ontani a havat.Idén is nagy szeretettel várnak mindenkit!



