2009.02.12
Donovaly 2009-ben
A szlovákiai Donovalyban található sícentrum komoly változásokon ment át az utóbbi években. Hogy mi kellett a határozottan pozitív változáshoz? A teljesség igénye nélkül, lássuk mitől vált ismét vonzóvá ez a hely az utóbbi években!
Szemléletváltozás
Szerencsére elég sokan ismerték fel azt a tényt, hogy a magyar vendégek (is) igen jelentős számban preferálják ezt a helyet, és ezért érdemes figyelni rájuk. Ez komoly fordulópont volt Donovaly fejlődés-történetében. Igaz ugyan, hogy a jelenlegi politikai hangulat nem túlságosan idilli a két ország viszonyában, azonban egy biztos, hogy az átlagemberek szintjén ez a feszültség korántsem olyan meghatározó, mint ahogyan azt sokan képzelik. Sajnos itt-ott a személyzet kedvességén és segítőkészségén is akad még néha csiszolnivaló, de a helyzet egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogyan azt sok helyen állítják.
Közlekedés, parkolás
A síközpont mindössze 200km-re van Budapesttől, és talán a mai napig ez az egyik legnagyobb vonzereje a kiutazók szemében.
Mivel a határok hál'istennek megszűntek, ezért aztán a rettegett átkelésektől sem kell már tartanunk, egy enyhe lassítással, és néhány nosztalgikusan eldörzsölt könnycseppel a szemünkben autózhatunk át a zord átkelőhely nyomasztó épületei közt.
Az utak általában még nagy havazásban is jól járhatók, ugyanis a Besztercebányától Donovaly felé vezető út egy nemzetközileg fontos útvonal részét képezi, amit állandóan takarítanak, azonban a téligumi és a hólánc használata és megléte erősen ajánlott.
A központi nagyparkoló évek óta ingyenes, és pár éve kialakításra került egy új placc is a Zahradiste és Nova Hola közti területen, így zsúfoltságtól, hacsak nincs valami kiemelt fontosságú esemény, már nem kell tartani.
Szlovákiában szigorodtak a közlekedés szabályai, és erre nem árt fokozottan odafigyelni, ugyanis a büntetési tételek is jelentősen megemelkedtek. Talán az egyik legfontosabb változás az, hogy az eddigi 60km/h helyett már csak 50km/h-val lehet közlekedni a lakott területeken.
Sípályák
Hosszúságuk jelentősen nem változott, 11km-nyi van belőlük (ebből 7km állandóan hóágyúzott), viszont a nyári földmunkákkal, a hóágyúk számának jelentős növelésével, új, csúcsminőségű ratrakok csatasorba állításával, valamint a snowboardosoknak kiépített tereptárgyakkal, mára az egész pályarendszer (beleértve a szeparált tanpályákat is) kitűnő minőségben áll a sízők rendelkezésére.
Esti sízésre is van lehetőség!
A következő évek terveiben szerepel a Nova Hola tetejéről induló, Stary Zvolen nevű pálya (közismertebb nevén a „régi csákányos") újraindítása, valamint több sí-központ felvonókkal történő összekapcsolása, melyek közül elsőként talán a szintén Parksnow-s érdekeltségű Liptovska Revuce síközpont és Donovaly közti kapcsolat létrehozásának van a legnagyobb valószínűsége.
Sífutás, nordic walking, sítúra, geocaching, csapatépítés
Donovaly és környéke ideális terep azok számára is, akik szívesebben töltik az idejüket sífutással, vagy a manapság egyre divatosabb nordic walkinggal. A környéken fekvő dimbes-dombos terület ideális terepet biztosít ezekhez a tevékenységekhez, a szezon nagy részében van kijelölt és kezelt sífutó-pálya is. A hóbiztos terület általában december elejétől áprilisig garantált, és mivel ezekhez a sportokhoz szerencsére csak minimális befektetés szükséges, így a kisebb pénzű turisták is hasznosan tölthetik itt el a szabadságukat. A sítúrázóknak, telemarkosoknak is akad itt hely bőven a kedvenc szórakozásukhoz. Nyomatékosan felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy Szlovákiában az illetékes szervek és a különböző társadalmi szervezetek fokozottan figyelnek a természeti értékek épségének megóvására, ezért különösen fontos, hogy engedély hiányában soha ne hagyjuk el a kijelölt turistaútvonalakat, mert ezzel nem csak hogy törvényt szegünk, és kitesszük magunkat egy elég szigorú büntetési procedúrának, de a természet rendjét is megzavarjuk, ami tudvalevőleg nem illik.
Mivel Szlovákia területén elég sok nemzeti park, és kiemelten védett természetvédelmi terület található, ezért nem árt mindig tájékozódni a helyieknél, vagy az interneten mielőtt útnak indulunk, mert ha ezeken a területeken törvényt szegünk, akár bilincsben is sétálhatunk visszafelé az utunkról, és ez nem vicc! Sőt, régi jó hegyi szokás szerint illik az elinduláskor, pl. egy menedékházban, vagy a hegyimentők központjában megadni a célpontunkat, ahová indulunk, arra az esetre, ha netán eltévednénk, vagy bajba jutnánk útközben. Lelkiismeretesebbek a megérkezés tényét is tudatni szokták jobb helyeken. :o)
Ha jelentős mértékben eltávolodunk a lakott településektől, ajánlatos túrázáshoz való GPS-t magunkkal vinni, ez sokat segíthet az utunk során, és vészhelyzet esetén is nagyon jól jöhet.
Bővebbet a témáról ITT olvashatnak.
Donovaly és környéke ideális terep azok számára is, akik csapatépítő tréningeket, vagy geocashing találkozókat szeretnének szervezni erre a területre. A kalandpark, és a változatos terep ezekhez mindig kiváló feltételeket teremt. A kalandban és csapatépítésben megfáradt vendégek a néhány km-re fekvő Tatralandia, Lucky, vagy Besenova fürdőkomplexumaiban pihenhetik ki a fáradalmaikat.
Síbérletek
Donovalyban modern, chipkártyás jegy-, és bérletrendszer működik, melyet néhány éve állítottak üzembe.
Sokféle jegy és bérlet közül válogathatunk, ezeknek a pontos, mindenkori árát megtalálhatjuk a www.parksnow.sk vagy a www.ho.hu weboldalakon, ahol többnyelvű információözön várja az érdeklődőket.
Nagyon fontos megemlíteni azt az örömteli hírt, hogy azok, akik Budapesten, a VII.ker., Wesselényi u. 24. sz. alatt található Patty Ski-irodában vásárolják meg a síbérletüket, 2009. március 01.-ig 30%-os (!) kedvezményben részesülnek a Parksnow-s bérletek árából! Ugyanitt szállások közvetítésével, és Donovalyra vonatkozó információkkal is szolgálnak.
Felvonók
A Zahradiste pályára telepített 4 üléses, és a Nova Hola pályát kiszolgáló új Telemix felvonó jelentősen lecsökkentette a korábban elviselhetetlen sorbanállások idejét. A korszerű Telemix kábelére hatüléses székek, és zárható gondolák csatlakozhatnak felváltva, ezáltal biztosítva a zordabb körülmények között is kényelmes felvonózást. Ezeken kívül számtalan (pontosabban 14 darab) tányéros és csákányos felvonó várja a sízőket. Ezek a felvonók közel 14.000 embert tudnak szállítani óránként! Külön felvonók üzemelnek a Patty Ski Centrum tanpályáin, azonban azt jó tudni, hogy itt saját, a Parksnow-s jegyektől független jegyrendszer van érvényben, tehát a két jegy egymással nem kompatibilis.

Síoktatás, kölcsönzés, szerviz, síüzlet
Donovalyban számos síiskola és kölcsönző verseng a kezdők kegyeiért, de az utóbbi évek leglátványosabb, és folyamatos fejlődését egyértelműen a Patty Ski Centrum csapata könyvelheti el. FUNPARK néven futó, elkerített övezetükben számos oktatási segédeszköz (stanglik, bóják, kapuk, gombák, műbuckák, műlovacskák, karusszel), kényelmesen és biztonságosan használható (varázs-) mozgószőnyeg, több nyelven beszélő oktatók, és lelkes animátorok segítik a sízővé-válás folyamatát, korcsoporttól függetlenül. A sízni vágyó szülők síoviba vagy gyermekmegőrzőbe adhatják be csemetéiket, ha netán szeretnének néhány gondtalan órát eltölteni a komolyabb pályákon. Itt játszva tanulhatnak, igény esetén megebédeltetik őket, és ha már nem bírják a kinti hideget, akkor a jó meleg játszóház várja őket. Délben hatalmas állatfigurákba öltözött animátorok szórakoztatják a legkisebbeket, akik a játékos műsor végén a méltán közkedvelt, motoros szánnal vontatott Dodo-Taxival is csaphatnak egy élvezetes kört a környéken. Aki kezdőként rászánja magát egy legalább két napos síoktatásra, az nagy valószínűséggel egy életre megfertőződik a gyógyíthatatlan „sí-vírussal", és még az sem jelenthet gondot, ha léc nélkül érkezik a hegyre, ugyanis a helyszínen komplett felszerelések kölcsönzésével, eladásával és szakszerű szervizelésével is foglalkoznak. A síüzletben komplett felszereléseket, síbakancsokat, kiegészítőket (szemüveg, sapka, naptej, stb.), és a sízéstől megfáradt gyerekek részére játékokat vásárolhatunk.
Szállások

Az utóbbi években jelentős mennyiségű új, és jó minőségű szálláshely létesült Donovalyban, és a folyamat még nem állt meg. Külön kiemelném a Patty Ski Centrum által létrehozott komfortos pályaszállásokat, melyek modern és igényes kialakításukkal, internet-hozzáféréssel, bakancs-szárítós sítárolóval, gyermekágyakkal, etetőszékekkel, és nagyon jó elhelyezkedésükkel váltak csábító célponttá a családos sízők körében. Az innen látható, csodálatos panoráma már csak egy ingyenesen igénybevehető, extra szolgáltatás, amit a hegytől kapunk ajándékba.
Vendéglátás, szórakozás, események, wellness
Donovalyban (és szép lassan a vonzáskörzetében is!) számos új, és néhány jól bevált régi vendéglő, magyar nyelvű, bő választékkal bíró étlapok, sok helyen már magyarul beszélő pincérek, és a klasszikus szlovák ízek mellett a magyar gyomornak is tetsző, finom ételek és italok várják a vendégeket. Ezen felül infocentrum, ABC, úszómedence, szauna, shooting-bár és bowling-pálya is várja azokat, akik sétálnak egyet a környék létesítményei között (Almet, Safran). A környéket egyébként, külön szolgáltatás igénybevétele mellett, lovas-, és kutyás szánokkal is bejárhatjuk, ami egy friss havazás után igazán gyönyörű látványt nyújt.
Az elmúlt év egyik legnagyobb beruházása az igényesen kialakított FunArena-élménypark megépítése volt, mely mászófallal, akadálypályával, és ugróasztalokkal várja a kalandvágyókat. A másik jelentős újítás a nyári bobpálya létrehozása volt, mely a nevével ellentétben télen is üzemel. Ennek a létesítménynek a közvetlen szomszédságában egy nyitott korcsolya-pálya is üzemel!Hamarosan egy csodálatos, teljesen fából épült mesefalu is elkészül, ami bizonyára sok gyereknek szerez majd örömet a jövőben.
A síszezon alatt számos attraktív sí-, és snowboard-verseny gazdagítja a helyi program-kínálatot, és kiemelt eseményként jegyzik az általában februárra eső, nemzetközi szinten magasan rangsorolt, kutyás szánhúzó-versenyt is. Nyáron a hegyikerékpárosok egyik közkedvelt paradicsomává válik a hely, ilyenkor jelentős versenyek is megrendezésre kerülnek.
Szóval, aki úgy érzi, hogy ezek után érdemes lenne megtapasztalni a szlovákiai Donovaly régi és új értékeit, az ne habozzon, és vállalja be a Budapesttől mindössze 200km-nyi utat, és adjon egy esélyt a kellemes találkozásnak. Ha netán aktív, felfedező kedvükben lennének, akkor sincs gond, ugyanis a környéken rengeteg látnivaló, és turisztikai szempontból vonzó hely várja a szépre és kellemesre kiéhezett turistákat.
Sporttársi üdvözlettel:
©Danila Attila
okl.síoktató*, megrögzött Donovaly-fan.



